Uncategorized kategóriaarchívum

Búcsúzunk munkatársunktól

Mély megrendüléssel és őszinte fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt az EVAT Zrt. szeretett kollégája, Kelemen Csaba Ottó, a Kertész úti parkolóház elhivatott munkatársa.

Csaba nem csupán egy kiváló szakember volt, hanem közösségünk meghatározó, biztos pontja. Mindig számíthattunk rá – legyen szó munkáról, segítségről vagy egy jó szóról. Kedvessége, derűje és lelkiismeretessége mindannyiunk mindennapjait gazdagította. Hiánya most szinte felfoghatatlan, és olyan űrt hagy maga után, amelyet betölteni nem lehet.

Emlékét nemcsak a közösen végzett munka, hanem a vele megélt emberi pillanatok is őrzik bennünk.

Gondolatban a család mellett állunk ezekben a nehéz órákban, és őszinte együttérzésünket, részvétünket fejezzük ki. Nyugodj békében, Csaba.

az EVAT Zrt. kollégái

Átfogó ingatlanfelújítási-programba kezdett az Önkormányzat és az EVAT Zrt.

Az Önkormányzat és az EVAT Zrt. közösen elindította azt az átfogó felújítási programot, amelynek célja a városi bérlakások és intézményi épületek korszerűsítése, az energiahatékonyság növelése és a lakók komfortérzetének javítása.

Az elmúlt napokban több helyszínen is megkezdődtek a nyílászárócserék, valamint egyes épületek hő- és vízszigetelési munkálatai. A beruházás két forrásból valósul meg:

  • a Pozsonyi utcai bérlakásokra az EVAT által korábban képzett céltartalék felhasználásával
  • és a társaságunk takarékos, felelős lakásgazdálkodásának köszönhetően rendelkezésre álló többletforrásokból.

Hol zajlanak most a felújítások?

  • A Pozsonyi utca 18. szám alatti garzonházban 40 lakás kap új, korszerű nyílászárókat.
  • Városszerte további 7 bérlakásban történik csere: többek között a Malomárok utcában, a Törvényház utcában és a Tárkányi Béla utcában.
  • A Pozsonyi utcai egyetemi bérlakások közül 29 lakás is megújul, ezzel támogatva a fiatalok és hallgatók élhetőbb lakhatását.
  • A Kallómalom utca 88. szám alatti szolgáltatóház tetőszerkezete teljes hő- és vízszigetelést kap – egy évek óta fennálló probléma oldódik meg.

Miért fontos ez?

Az önkormányzati ingatlanok megújítása egyszerre jelenti a lakók biztonságának növelését, a rezsiköltségek csökkentését és Eger energiahatékonysági céljainak támogatását.

Eger Önkormányzata és az EVAT Zrt. továbbra is a jó gazda gondosságával dolgozik azon, hogy városunk értékei ne csak megmaradjanak, hanem folyamatosan meg is újuljanak – a közösség érdekében.

A felújítási program első üteme elindult – a munka folytatódik!

A Kopcsik Marcipánia 20 éves fennállására emlékeztünk

2025. szeptember 19-én ünnepélyes keretek közt emlékezett meg Eger városa az EVAT Zrt. szervezésében a Kopcsik Marcipánia létrehozásának 20. évfordulójáról.

A jubileum nemcsak egy kiemelkedő kulturális esemény volt, hanem városunk közösségi és turisztikai értékeinek ünnepe is. A rendezvényen köszönetet mondtunk mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a múzeum két évtizede változatlanul elbűvölje, tanítsa és inspirálja látogatóit.

Az ünnepséget Badacsonyiné Bohus Gabriella nyitotta meg, majd Herczeg István osztotta meg visszaemlékezéseit a közös munkáról. Ezt követően Vágner Ákos polgármester köszöntötte a vendégeket, és emléklapot adott át, méltatva a világhírű mestercukrász életművét:

Ahol a tehetség, az alázat és a varázslat találkozik – ott születik a maradandó. Kopcsik Lajos nemcsak cukorból, hanem lélekből is alkotott, és ezzel Eger városának egyik legkülönlegesebb kincsét teremtette meg.

– fogalmazott a városvezető.

A szakmai méltatást Marján Sándor, a Magyar Cukrász Ipartestület Régiós Bizottságának tagja tartotta, majd dr. Bánhidy Péter, az EVAT Zrt. vezérigazgatója mondott pezsgős pohárköszöntőt.

A vagyonkezelő holding vezetője kiemelte: Eger városa és a cukrász szakma is méltán nagyra értékeli Kopcsik Lajos munkáját. Hozzátette: a Kopcsik Marcipánia 20 éve alatt több százezer látogatót ejtett ámulatba Kopcsik mester álomvilága, amely az EVAT Zrt. áldozatos és odaadó munkatársainak is köszönhetően jött lére és működik a mai napig. Ezért köszönet és hála illeti meg a vagyonkezelő cég érintett dolgozóit is, amiért mind a mai napig magas szakmai színvonalon, szívvel és lélekkel gondozzák ezt a csodálatos hagyatékot.

A hivatalos programot állófogadás követte, végül barokk ruhás tárlatvezetés várta a résztvevőket.

A jubileum alkalmából dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő is kiemelte:

A világhírű mestercukrász, Kopcsik Lajos életművét bemutató marcipánmúzeum immár két évtizede varázsolja el a látogatókat. Az általa és Herczeg István által létrehozott kézműves remekek igazolják Gárdonyi Géza szavait: ’Nem születhet mindenki egrinek, de mindenki kivívhatja az egri nevet.

A Kopcsik Marcipánia jubileuma méltó tisztelgés volt Kopcsik Lajos öröksége előtt, amely egyszerre jelent szakmai teljesítményt, kulturális értéket és közösségi kincset. A város vezetői és a résztvevők közös kívánsága, hogy a Marcipánia a jövőben is ugyanazzal a varázslattal nyissa meg kapuit, mint az elmúlt húsz évben.

A fotókat Lénárt Márton készítette, köszönjük!

Családi nap a Tűzoltó Múzeumban

2025. szeptember 20-án, szombaton egy egész napos családi programmal várjuk az érdeklődőket a Tűztorony Játszóházban és környékén. A születésnapi rendezvény célja, hogy kicsik és nagyok egyaránt átélhessék a közös élményeket, miközben Eger egyik különleges kulturális értékét ünnepeljük.

Időpont: 2025. szeptember 20. (szombat), 10:00–17:00
Helyszín: Tűztorony Játszóház (Eger, Tűzoltó tér 5.)

Programok

  • Kis Tűzoltó Kihívás – akadálypálya gyermekeknek
  • Hétpróbás Családi Kalandtúra – menetleveles játék a Tűztorony Játszóháztól a Kopcsik Marcipániáig
  • Flexy Team aerobikbemutató
  • Nyereménysorsolás – minden induló, aki teljesíti a hétpróbát, ajándékban részesülhet
  • 16:00 órától: Panna-Bál gyermekkoncert

A rendezvény minden programja ingyenesen látogatható. Ráadásul szeptember 19–20-án a Tűzoltó Múzeum és a Kopcsik Marcipánia is díjmentesen nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

Várunk minden érdeklődőt egy élményekkel teli, vidám családi napra!

Ingatlan értékesítés – 2025.08.27.

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízása alapján az EVAT Zrt.
2025.augusztus 27-én 10.00 órakor nyilvános versenyeztetés útján értékesíti az
Önkormányzati tulajdonban lévő alábbi lakás ingatlanokat

A bruttó és a nettó eladási árak egyezőek, tekintettel arra, hogy Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata az általános forgalmi adótól szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban Áfa tv.) 86. § (1) bekezdés j) pontja szerinti, adómentes körbe tartozó beépített ingatlan (ingatlanrész) és az ehhez tartozó földrészlet értékesítése az Áfa tv. 88. §-a alapján történő adókötelessé tételére irányuló választással nem élt.

A pályázati biztosítékot 2025. augusztus 26. 16.00 óráig kell befizetni az EVAT Zrt. Raiffeisen Banknál vezetett 12033007-00380027-00100007 számú számlájára, az utalás közlemény rovatában megjelölve azt az ingatlant, ingatlanokat, amelyekre vonatkozóan a pályázati biztosíték befizetése megtörténik, kivéve ha az utalás összegéből az egyértelműen beazonosítható.

A pályázati biztosíték befizetése egyúttal az induló vételárra történő ajánlattételnek minősül.

Licitálás és eredményhirdetés időpontja: 2025. augusztus 27., 10:00 óra

Licitálás helye: Eger, Zalár J. u. 1-3.sz., EVAT Zrt. Tanácsterem

Licitlépcső: 100.000,- Ft

Szerződéskötés: az eredményhirdetést követő 30 munkanapon belül

Az ajánlatok bírálati szempontja: a legmagasabb összegű vételár

Ajánlati kötöttség:

A szerződéskötés napjáig fennáll. Amennyiben a szerződés a nyertes pályázó érdekkörébe tartozó okból – 30 munkanapon belül nem kerül aláírásra, úgy a pályázati biztosíték a kiírót illeti meg.

Elővásárlási jog:

  • Megilleti a Magyar Államot a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 14. § (2) bekezdés alapján

Az ingatlanok megtekinthetők: az EVAT Zrt-vel előre egyeztetett időpontban

A pályázati biztosíték kamatmentesen visszajár:

  • a kiírás visszavonásától,
  • az eljárás eredménytelenségének megállapításától,
  • a nyertes ajánlattevő kivételével az ajánlattevők részére az eredményhirdetéstől számított 15 napon belül.

Nem jár vissza a pályázati biztosíték, ha:

a megkötött szerződést biztosító mellékkötelezettségé alakul át, vagy beszámításra kerül

  • az ajánlattevő az eljárás megkezdését követően visszalép
  • az ajánlattevő az ajánlati kötöttség időtartama alatt az ajánlatát visszavonja,
  • a szerződésnek a felhívásban megjelölt időn belüli megkötése neki felróható, vagy az érdekkörében felmerült más okból hiúsult meg.

Az Önkormányzat fenntartja azon jogát, hogy a nyertes ajánlattevő visszalépése esetén jogosult az eljárás soron következő helyezettjével szerződést kötni.

Az Önkormányzat fenntartja azon jogát, hogy az eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.

Az ajánlattevő a licit kezdetén az alábbi dokumentumokat köteles bemutatni a licit vezetőjének:

  • társas vállalkozás esetében 30 napnál nem régebbi cégkivonat és aláírási címpéldány legalább egyszerű másolatban,
  • ha az ajánlattevő nem személyesen vesz részt a liciten (nem saját nevében licitál), akkor közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban foglalt képviseleti meghatalmazás,
  • egyéni vállalkozó esetében a vállalkozói jogviszony nyilvántartásának hiteles igazolása,
  • magánszemély esetében személyazonosság igazolására szolgáló dokumentumok,
  • amennyiben az ajánlattevő a vételárat banki hitel igénybevételével kívánja kiegyenlíteni, szükséges az erre vonatkozó írásbeli nyilatkozata, valamint a választott hitelintézet által az adásvételi szerződés elvárt tartalmi elemeiről szóló tájékoztatás,
  • a pályázónak igazolnia kell, hogy Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata és az EVAT Zrt. felé nincs tartozása. Ennek igazolása az EVAT Zrt. részére benyújtott írásbeli nyilatkozat útján történik. A szerződés megkötéséig a pályázónak hatósági bizonyítványt szükséges bemutatni az EVAT Zrt-nél arról, hogy nincs Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatánál nyilvántartott adótartozása?
  • Az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 33/2022. (XI.25.) önkormányzati rendelet 1. melléklet 21.4. pontja szerinti nyilatkozat (lsd. a Hirdetmény 3. és 4. mellékletei átláthatósági nyilatkozat)
  • többes pályázó közös ajánlattétele esetén, egyetemleges felelősségre, továbbá a tulajdonszerzés arányára vonatkozó írásbeli nyilatkozata

A versenyeztetési eljárás szabályainak részleteit az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 33/2022. (XI.25.) önkormányzati rendelet és annak 1. melléklete tartalmazza.

Közzététel módja: www.evatzrt.hu honlapon, Városi Televízió képújság, az EVAT Zrt. hivatalos hirdetőtáblája, Szuperinfo.hu, www.eger.hu honlapon, Eger Város facebook oldalán, ingatlan hirdetési oldalakon.

A nyílt versenyeztetés eljárással kapcsolatban érdeklődni lehet az EVAT Zrt-nél az 511-735 telefonszámon.

Jelen hirdetmény nem minősül nyilvános ajánlattételnek!